Fakultatív programok
Piroska program

13.500 HUF - 50 EUR / fő ; Minimum 15 fővel - 50 főig
Tartalmazza a szállítást, az idegenvezetést és gazdag vacsorát helyi borokkal és egyéb italokkal.

Az 1920-as évek elején a német író, Hugo Hartung cserediákként eltöltött néhány hetet Hódmezővásárhelykutasipusztán, és szedata-lightboxembe esett a tájjal, a kultúrával, az emberek vendégszeretetével, és természetesen a helyi állomásfőnök lányával, Piroskával. Később, írt egy könyvet "Ich denke oft an Piroschka" címmel (Gyakran gondolok Piroskára). Ez a könyv nagyon sikeres lett német nyelvterületeken, és filmet is készítettek belőle ami mai napig szintén nagyon népszerű. A székkutasi túráink alatt lovaskocsis kirándulást teszünk a helyszínekre, ahol a könyv jelenetei játszódnak. Többek között egy öreg szélmalomhoz, a házhoz ahol az írót annakidején elszállásolták, és az öreg vasútállomásra. Egy eredeti magyar szürke gulyához is ellátogatunk, és megkoszorúzzuk Hugo Hartung mellszobrát is, amit a falu főterén állítottak fel. A túra egy helyi vendégházban ér véget egy gazdag, udvari kemencés vacsorával, és régies magyaros vendégszeretettel.

Paraszt lakodalom program

Tartalmazza a szállítást, az idegenvezetést, helyi néptáncosokat, vőfélyt, és egy gazdag vacsorát helyi borokkal valamint egyéb italokkal.

Megmutatjuk Önöknek hogy a magyar parasztok hagyományosan hogyan keltek egybe, különösen ebben a régióban. A vőfély által megismerhetik a tréfás, kacér kis játékokat, amit a menyasszonynak és a vőlegénynek kellett játszania a lakodalom alatt.

Szeged

8.550 HUF - 30 EUR / fő
Utaztatással és idegenvezetéssel

Jöjjenek és csatlakozzanak hozzánk szegedi városnéző túráinkon. Megismerkedhetnek e gyönyörű városnak a történelmével és érdekességeivel, idegenvezetőnk tolmácsolásában.

Ópusztaszer; Nemzeti Történeti Emlékpark és Csillagösvény Labirintus

12.255 HUF - 43 EUR / fő
Utaztatással, idegevezetéssel és parkbelépővel.
Az ár nem tartalmazza a labirintus belépő árát, 1.190 HUF.


Skanzenjével, gyönyörű parkjával, lovasbemutatójával és a gigantikus méretű Feszty-körképpel, a park felejthetetlen élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Csatlakozzanak túráinkhoz, és idegenvezetőink jó hangulatú előadásmódja garantáltan jó hangulatot teremt majd. A Csillagösvény Labirintus elnevezéssel Európában egyedülálló, két hektáron elterülő élménypark nyílt nem messze a parktól. Rendkívül jó kikapcsolódást nyújt a család minden tagjának.

Hódmezővásárhely; Kézműves túráink

5.190 HUF - 19 EUR / fő
Utaztatással és idegevezetéssel

Hódmezővásárhelyen e rövid kirándulás alkalmával ellátogatunk helyi népi- és iparművészek műhelyeibe. Ezen művészek mesterségeivel ismerkedhetnek meg a túrán és ki is próbálhatják azokat vállalkozó kedvű vendégeink. A túra után egy rövid séta Hódmezővásárhely belvárosában idegenvezetéssel.

Kerékpártúra

6.900 HUF - 29 EUR / fő ; Időtartam: 5 – 6 óra
Tartalmazza a kerékpár bérlést, idegenvezetést, csomagolt uzsonnát.

Ez a környék "eléggé lapos", hegy és domb nélküli, és - mint olyan - a legkiválóbb a kerékpár túrákhoz. annál is inkább mivel a környéken nagy kiterjedésű összefüggő kerékpárút van. Elkerekezünk Mártélyra ahol a Holt–Tisza parton egy kis pikniket tartunk, mialatt a természetben és a vadvilágban gyönyörködhetünk.

Budapest városnézés

Az árak csoportonként illetve időtartamtól függően változhatnak, ezért kérjük kérjenek árajánlatot.

Általában a nyaralás elején vagy végén van tervezve. Idegenvezetőnkkel bebarangolhatják az ország fővárosának főbb látványosságait. Lehetőségük lesz megtekinteni többek között a Lánchidat, a Parlamentet és a Halászbástyát. Igény esetén egy vagy több éjszakát ott is tölthetnek.